Ahogyan a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvben, itt is az egyik főszabály: ne ess pánikba!

Amikor számomra is világos lett, hogy tényleg RA-s vagyok, két dolgot tettem. Egyrészt eltévedtem az ORFI-ban és véletlenül a fekvőbeteg osztályra keveredtem. Hazafelé nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy az ott látott   öreg és megtört emberek sorsa vár rám. Hazaérve persze rágugliztam a betegségre, és az első kép amit feldob nagyjából valami ilyen:

By James Heilman, MD - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=11110471

Na ettől eléggé kétségbeestem. Vége a világnak, kész, nemsokára önmagam roncsa leszek! Ha új "klubtag" vagy, akkor gondolom Te is hasonló dolgokat találtál a neten és talán te is megijedtél, hogy ez vár rád.  De nyugodj meg, nincs ekkora gáz! A gyógyszeripar rengeteget fejlődött. Szerencséd van, mert ha 20-30 évvel ezelőtt lettél volna RA-s, amikor még nem voltak ilyen fejlett gyógyszerek sajnos jó eséllyel hamarosan mozgáskorlátozott lennél. Ma már megvan az esély arra, hogy teljes életet élj.

Ez az én kezem 3 évvel az első tünetek megjelenése után, közvetlenül a gyógyszeres terápia elkezdése előtt:

Talán a mutató és középső ujjaim PIP (fentről a második) ízületében a leglátványosabb a gyulladás, de hidd el, mindegyik baromira fájt. Elég csúnya, igaz? Na, de nekem ez a mélypont volt. Azóta sokat javultam, ma gyakorlatilag tünetmentes vagyok. A kezem pedig így néz ki:

Szerintem elég látványos a változás. Nemcsak a gyulladás múlt el, hanem  a duzzanatok is eltűntek. Szóval nem kell kétségbe esni, van kiút, de nagyon komolyan kell venni ezt a betegséget! Csak akkor sikerülhet kijönni belőle, ha (jó) orvoshoz fordulsz és betartod az utasításokat. Emellett foglalkoznod kell magaddal, nemcsak a testeddel, hanem a lelkeddel is!